Média megjelenések

Több világváros: London, Párizs, Brüsszel, Amszterdam stb. után Budapesten is megrendezik az Esélyt az Életnek Napot. Az eseménnyel az élelmiszer-pazarlásra akarják felhívni a figyelmet, éppen ezért több civilszervezet részvételével a magyarországi Élelmiszerbank vezetésével ötezer rászorulónak főznek a valahol már feleslegessé vált, de kiváló minőségű alapanyagokból. Cseh Balázst, az Élelmiszerbank élelmiszer-elosztó civilszervezet létrehozóját és vezetőjét kérdeztük a honi helyzetről.

– Franciaország elhatározta, hogy fellép az élelmiszer-pazarlás ellen. A négyszáz négyzetmétert meghaladó alapterületű üzleteket törvény kötelezi, hogy a következő évtől szerződés keretében adják át a feleslegessé vált élelmiszereket valamelyik jótékonysági szervezetnek. Mit szól ehhez a megoldáshoz?

– A francia törvénnyel szemben – amely kötelezővé teszi az adományozást – én az együttműködésben hiszek igazán. Azt tapasztalom, hogy azokkal a cégekkel, ahol a vezetőkben pozitív, segítőkész a megközelítés, ott lehet jól kialakítani az együttműködést. Ha lenne törvényi szabályozás, akkor is a már meglévő partnercégekkel dolgoznánk, hisz aki nem akarja ezt a fajta közös munkát, az megtalálja a kibúvót. 

– Kik a legnagyobb „beszállító” partnerek?

– A kisebb boltok mellett összesen öt lánccal vagyunk rendszeres kapcsolatban: az Auchan, a Coop, a Metro, a Penny Market és a Tesco, de legalább ilyen fontos partnereink egyes gyártók is, náluk a tartós élelmiszerek esetében a lejárat előtt már 1-2 hónappal észlelhető, hogy nem kerül értékesítésre a raktáron tárolt mennyiség, így ezeket jóval a lejáratuk előtt biztosítják számunkra. Ilyenkor kamionszámra érkeznek az egyetlen nagy raktárunkba, ahonnan biztosítjuk a vidéki szervezeteknek a megfelelő mennyiségű adományt, amit ők el is szállítanak. 

– Miért csak egy raktáruk van?

– Mert a láncoktól, üzletektől kapott áru nagy többsége már az átadás napján lejár, így azokat egy jól megszervezett logisztika segítségével azonnal osztjuk. Logisztikai modellünknek az a lényege, hogy van kétszázhúsz partnerszervezetünk az országban, könnyen találunk közöttük olyant, amelyik az adott áruházhoz közel működik, így hozzájuk tudjuk rendelni ezeket a partnerszervezeteket, akik átveszik és azonnal ki is osztják a kapott élelmiszert. Előfordul, hogy este 7-kor vesszük át az adományt és 8 órakor már sikeresen ki is osztjuk.

– Milyen volt az Élelmiszerbank kezdeti fogadtatása a boltok részéről?

– Az előkészítés volt a nehézkes, amíg a belső folyamatok mindkét fél részéről kialakultak, hogy akik elszállítják az adományt, azoknak legyen kapacitásuk a fuvarozáshoz, az elosztáshoz. Ugyanakkor a küldő cégnek munkaszervezés szempontjából is megfelelő legyen a számvitel, a minőségbiztosítás. Ez valóban hosszú folyamat volt. Amikor beindultunk, már nagyon gyorsan összerázódtunk. Egy-két hét alatt megismertük egymás munkamódszerét, utána már stabil volt az együttműködés és mindkét oldalról pozitív a visszajelzés. Öröm érezni, hogy mindegyik fél örül ennek a megoldásnak, aki kapja, azért, és aki adja, látja, hogy ha van feleslege, akkor az a legjobb módon hasznosul és nem a kukában köt ki. 

– A NÉBIH, a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal kérdésünkre ezt válaszolta: „A jelenlegi jogi szabályozás az élelmiszerek forgalmazásával kapcsolatban azt mondja ki, hogy a lejárt fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idejű élelmiszer nem hozható forgalomba élelmiszerként. Eszerint az élelmiszerek a lejárat napjának végéig forgalmazhatók a vásárlók részére, azokat eladási céllal az üzlet polcain lehet tartani.” Mit gondol erről a szabályozásról?

– Mi így is tudunk működni, hiszen amikor megalakultunk, akkor sem volt ez másként, tehát a már emlegetett logisztikánkat is ehhez a rendszerhez idomítottunk, másrészt viszont a kép nem ennyire egysíkú, hiszen jó néhány helyen belső utasítás szabályozza, hogy mennyivel a lejárat előtt kell a tartós és nem tartós élelmiszereket eltávolítani a vevőtérből.

– Valóban, erre a későbbiekben kitér a NÉBIH válasza is. De ha már a belső utasításoknál tartunk, hogy látja, mennyire komoly a késztetés a kereskedelemben a lejárattal való trükközésre?

– Én is hallok időnkén átcímkézésekről és egyebekről, de bizton állíthatom, hogy ezek kirívó esetek, nem rendszerszerűek.

– Vidéken megvannak a kialakult csomópontok?

– Decentralizáltan működünk. Mindig az adott hely közelében riasztjuk a szervezetünk helyi képviselőit.

– Tevékenységükkel mennyire fedik le a szükségesség piacát?

– Csepp a tengerben. Tavaly 1500 tonnányi élelmiszerrel gazdálkodhattunk másfél milliárd forint értékben. Ez az egyik oldalról nézve sok, a másikról nézve viszont minimális. Mi sajnos nem tudjuk megoldani a szegénység problémáját – nem is célunk egyébként –, de a feleslegek hasznosítását igen, hogy jó időben és jó helyre kerüljön az élelmiszer, ezt érezzük feladatunknak. Az élelmiszer-pazarlás mértéke Magyarországon 1,8 millió tonna éves szinten, ennek a hozzánk eljutó, általunk szétosztható mennyisége kevesebb, mint egy ezrelék. Nyilvánvalóan az egészet nem lehet megmenteni – egy lehullott búzaszem nem összeszedhető –, de biztos vagyok abban, hogy sok tartalék van még a rendszerben, ami viszonylag egyszerűen menthető lenne. Mi körülbelül száz céggel dolgozunk Magyarországon, tőlük kapjuk ezt a mennyiséget és osztjuk tovább a rászorulóknak. Nagyon sok olyan cég van, akikhez még nem tudtunk eljutni. Nincs valós kapcsolatunk a mezőgazdasági termelőkkel, zöldség-gyümölcs nagykereskedőkkel. De ez az út is reményteli, hiszen éppen tegnap este voltunk kint a nagybani piacon, most vettük fel a vezetőséggel a kapcsolatot, és nagyon nyitottak voltak az együttműködésre, hogy az ott árusítóknak a felesleget ne kelljen kidobniuk, hanem hasznosíthassák.

– Mi a helyzet a vendéglátóhelyekkel?

– A vendéglátóhelyekkel a szabályzók miatt nehéz a helyzet, de ez sem megoldhatatlan, így a jövőben erre gondoljuk a továbblépést. Mint azt az előbb is mondtam, élelmiszer-biztonsági szempontból a vendéglátóhelyekkel való kapcsolattartás a legnehezebb feladat, zajlik egy nemzetközi kutatásfejlesztési projekt, melynek mi is részesei vagyunk. Megvalósíthatósági témában keressük az útját-módját annak, hogy hogyan lehetne a legtöbb, vendéglátásban megmaradó felesleget megmenteni. Szerintünk van erre logisztikailag is megvalósítható lehetőség, külföldön már működő példákat is találtunk: Portugáliában, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Finnországban. Néhányat személyesen is megnéztünk, a módszertanokat, a vonatkozó ottani élelmiszer-biztonsági leírásokat, ezek alapján állítom, hogy ez a gyakorlat itthon is lehetséges, szeretnénk tehát ezt Magyarországon elsőként beindítani. Megnéztük az uniós jogszabályrendszert is. Nem azt állítom, hogy könnyű, de megoldható. Mivel óriási mennyiségről van szó, ha csak néhány százalékát tudjuk megmenteni, az is ezertonnás tétel lehet. 

– Ha röviden kellene megfogalmazni a „küldetésüket”, mi lenne az?

– Az a filozófiánk, hogy azt az élelmiszert, ami emberi fogyasztásra alkalmas, emberek fogyasszák el. Létezik az élelmiszerhulladék-hierarchia, ami megfogalmazza a következő prioritást: ne pazaroljunk, az emberi fogyasztásra alkalmas felesleget a rászorulókhoz juttassuk el, ezután következik az állati takarmányozás, majd a komposztálás, a bioüzemanyag gyártása, és ami sehová nem tud eljutni, az legyen csak a hulladék – úgy gondolom, ebben minden benne van.

Forrás: 168 óra