Hírek

Sajtóközlemény: Összefogás az éhezés ellen- Örökbefogadás program

2015.08.11

A tavaly életre keltett Örökbefogadás programnak köszönhetően, az Élelmiszerbank 2014-ben közel 2 500 000 forint értékben kapott támogatást kis és nagy vállalkozásoktól. A kezdeményezésnek köszönhetően országos szinten több mint 50 tonna élelmiszer jutott el a rászorulókhoz, mellyel közvetlenül hozzájárultak egy-egy hátrányos járás ellátásához. A program idén is folytatódik és várja az Örökbefogadók jelentkezését!

Folyamatosan nő az éhezők száma Magyarországon, rengeteg olyan település van, amely támogatásra szorul. Az Élelmiszerbank egy évtizedes fennállása óta küldetésének tekinti, hogy csökkentse az éhezők számát hazánkban, oly módon hogy összegyűjti a feleslegessé vált élelmiszert, amit aztán rászorulókhoz juttat el. Az Élelmiszerbank azzal a céllal indította el Örökbefogadás programját, hogy megerősítse egyes rászoruló térségek támogatását.

A programhoz csatlakozó felelős vállalkozók egy járás kiválasztásával és pénzügyi támogatásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az Élelmiszerbank Egyesület minél hatékonyabban tudja az ország egyes részeit lefedni, és ezáltal a rászorulókhoz élelmiszert eljuttatni. A támogatáson keresztül a vállalkozó a kiválasztott járás Örökbefogadójává válik.

Az Örökbefogadás program támogatóinak segítségével, az elmúlt év során országos szinten több mint 50 tonna élelmiszer jutott el a rászorulókhoz,  aminek a hozzávetőleges értéke 60 millió forint.

Heves megyében a B. Braun Magyarország vezető egészségügyi vállalkozásként aktívan tesz azért, hogy a környezetében élő rászorulók helyzete javuljon és kevesebb nélkülöző legyen. A térségben az Élelmiszerbank közel 26 000 rászorulót lát el. A B. Braun az Örökbefogadói program keretében 2014 óta támogatja a Gyöngyösi járást. Az Élelmiszerbank 2014 – 2015-ben a térségbe közel 8000 kg élelmiszert jutatott el több mint 6 500 000 Ft értékben.

„Vállalatunk és munkatársaink számára fontos, hogy azokban a régiókban, ahol jelen vagyunk, aktív szerepet vállaljunk a helyi társadalom és közösségek támogatásában. Gyöngyösi dolgozóink a B. Braun Gyöngyös Kézilabdaklub játékosaival karöltve évek óta részt vesznek az Élelmiszerbank tartósélelmiszer-gyűjtéseiben, az összegyűlt ételadományt pedig helyi gyermekeket és családokat segítő otthonoknak osztjuk szét. Örömünkre szolgál, hogy az Élelmiszerbank Örökbefogadás Programját tovább támogatva erősíteni tudjuk elkötelezettségünket a gyöngyösi régió és annak lakosai iránt” – mondta Fazekas Mária, a B. Braun kommunikációs igazgatója.

„Örömmel tapasztaljuk, hogy a program elindulása óta folyamatosan keresnek meg minket az Örökbefogadók. Azt figyeltük meg, hogy a vállalatok és a magánszemélyek is szívesebben adakoznak, ha a közvetlen környezetükön tudnak segíteni. Az Örökbefogadás Program célja, hogy újabb támogatók révén még több rászorulóhoz tudjunk élelmiszeradományt eljuttatni. A program az ország egész területén működik, és reméljük, még több helyi vállalkozást sikerül bevonnunk idén, melyen keresztül az Élelmiszerbank fennállásának 10. évében még több embernek tudunk segíteni.” – nyilatkozta Sczígel Andrea, az Élelmiszerbank Egyesület munkatársa.

Magyarországon a hónap végére százezreknek nincsen pénze élelmiszerre, sok háztartásban mindennapos a nélkülözés, a gyermekek pedig kiemelten veszélyeztetettek. A magyar élelmiszeripari gyárakban és hipermarketekben viszont rengeteg olyan élelmiszer keletkezik, amelyet valamilyen okból, például hibás csomagolás, szezonalitás miatt, nem lehet forgalomba hozni. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület ezeket a feleslegessé vált ételeket „megmenti” és eljuttatja a rászorulókhoz, ezzel csökkentve az éhezést Magyarországon. Az Egyesület országszerte 220 partnerrel működik együtt, amelyek összesen mintegy 300 000 rászorulónak nyújtanak segítséget.

A programról bővebben itt tájékozódhat: http://www.elelmiszerbank.hu/orokbefogadas

 

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az idén 10 éves Élelmiszerbank 2005 óta folyamatosan növeli az évente megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott élelmiszerfelesleget, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank 2014-ben 1600 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen közel 300 000 nélkülözőhöz, 220 partnerszervezetén keresztül. 2005-ös megalakulása óta 34 600 tonna élelmiszert osztott ki közel 14,6 milliárd forint értékben.

 

B. Braun Magyarország

A B. Braun a világ egyik vezető egészségügyi vállalata. A cégcsoportot Magyarországon az egészségügyi termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó B. Braun Medical Kft., a termékek értékesítését végző B. Braun Trading Kft. és a dialízishálózatot működtető B. Braun Avitum Hungary Zrt. képviseli. A három cég közel 2000 munkatársával és 33 milliárd forintos éves árbevételével a magyarországi egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője.

 

Kapcsolat:

 

Sczígel Andrea

külső kapcsolatok igazgató

mobil +36 30 619 9940

tel/fax +36 1 261 3991

sczigel.andrea@elelmiszerbank.hu

 



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!