Hírek

JótéKonyha sikerek az első félévben

2017.07.19

JótéKonyha sikerek az első félévben

 

A JótéKonyha keretei között az első félév során 10 rendezvényen vettünk részt és biztosítottuk a cateringet.

Az események között voltak sportrendezvények, konferenciák, díjátadó gálák és vállalati belső rendezvények is. Szerencsére már egyre több féle rendezvényre vannak kidolgozott anyagaink, receptúráink, forgatókönyveink és az eszközparkunk és kapacitásunk is folyamatosan bővül.

A rendezvényekhez többek között megfőztünk 1500 adag meleg ételt, elkészült 2500 szendvics, 1500 palacsinta, 1000 hot dog és 200 liter limonádé is.


A munkánkat egyre több önkéntes is segíti, nekik külön köszönjük az eseményeinken történő részvételt, nélkülük nem tudnánk mindezt megvalósítani. Vannak, akik már többször is voltak velünk és kezd kialakulni egy „törzsgárda”. Élmény volt minden új ismeretség, és nagyon jól esik, amikor valakit már ismerősként köszönthetünk a csapatban. Külön köszönet azoknak, akik a rendezvény vége után segítettek pakolni, mosogatni! Ugyan nem ez a legszebb része ennek a munkának, de persze erre is nagy szükség van. A JótéKonyha csapat tehát szépen fejlődik.


A JótéKonyha idei első féléves teljes bevétele 7,5 millió Ft volt, ebből a költségek levonása után az Élelmiszerbanknál fennmaradó nyereség több, mint 2 millió Ft. A nyereségből mintegy fél millió forintot a konyha fejlesztésére fordítottunk, vettünk kávéfőző gépeket, indukciós lapokat, edényeket, tálcákat, terítőket, termoboxokat, ládákat és még sok egyéb apróságot.  A nyereség többi része az Élelmiszerbank alaptevékenységét segítni, amiből kb. 50 millió Ft-nyi élelmiszert tudtunk kiosztani rászorulóknak!

Bízunk benne, hogy a második félévben is legalább ennyi rendezvényt tudunk majd sikeresen megvalósítani. Aki esetleg az ősz-tél folyamán 100-200 fős konferenciát vagy bármilyen rendezvényt szervez, ahol cateringre is szükség van, az kérjük, hogy gondoljon ránk és kérjen tőlünk is ajánlatot

Önkénteseinknek, megrendelőinknek, vendégeinknek ezúton is nagyon köszönjük!

További információk a JótéKonyháról ->

 



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!