Hírek

Jól halad Helyi Élelmiszermentő Hálózatok Kialakítása projektünk

2016.03.23

A Helyi Élelmiszermentő Hálózatok projekt résztvevői az év első hónapjaiban meglehetősen aktívak voltak. Miután karácsonyi teendőikkel végeztek, nem sok idejük volt pihenésre, mivel nagy erőkkel nekikezdtek a cégekkel való kapcsolatkeresésnek, akiktől hosszú távú együttműködést remélnek. Ennek már mutatkoznak eredményei, egy budakeszi szervezetnek köszönhetően az Aldi felvette a kapcsolatot az Élelmiszerbankkal, illetve emellett megindult az egyeztetés a Coop Szolnok Zrt-vel és a Jásztejjel is.

A szervezetek ezen felül az érintetti fórumok megszervezésén is sokat dolgoztak. Az érintetti fórumokat városonként szerveztük meg Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Pécsen, Szolnokon és Békéscsabán. A rendezvényeken bemutattuk a projektet és a benne résztvevő szervezeteket, valamint kihangsúlyoztuk, hogy milyen cégeket, kapcsolatokat keresünk, és hogy hogyan néz ki a folyamat az élelmiszerfelesleget felajánló cég szempontjából.

A megszervezett fórumok nem voltak eredménytelenek. A résztvevők közt több helyszínen is jelen voltak a Nemzeti Agrárkamara és a Kereskedelmi és Iparkamara helyi képviselői, városi illetve megyei vezetés képviselői, valamint helyi érdekeltségű élelmiszeripari cégek is. A kamarák illetve önkormányzatok képviselőitől több felajánlás, ígéret is érkezett; megegyeztünk abban, hogy lehetőségeikhez mérten összekötik a projektben részt vevő városokban tevékenykedő szervezeteket helyi érdekeltségű élelmiszeripari cégekkel. Külön megemlítendő, hogy a debreceni fórumon jelen volt a helyi közterület-felügyelő cég képviselője is, akivel megbeszéltük, hogy az általuk üzemeltetett piacokra kiraknak olyan plakátot, mely a termelőket/árusokat ösztönzi a felesleges termények felajánlására azok kidobása helyett.

A projekt végéhez közeledve a következő nagyobb esemény április 14-én a disszeminációs workshop lesz, ahol a projektet és az eddig elért eredményeket mutatjuk be.



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!